Ugyanazt az Istent tiszteljük és csak alig másként. Az ősforrások közösek, a Tan lényege úgyszintén. És mégis, ha a képzeletbeli törésvonalat átlépjük, a keleti kereszténység országaiban tökéletesen más világot találunk, és távolról sem pusztán a vallási szertartások külsőségei terén. Vajon a bizánci ortodoxia, a rejtélyes gondolkodásmód kizárólag a vallási dogmák némely eltéréséből származik, vagy éppen fordítva: egy sajátos társadalmi lét, a keleti gondolkodási- és életstruktúra formálta a saját arculatára a dogmákat? A kérdés sok évszázados, és a válasz sem lehet megfellebbezhetetlen. Ám ha az ortodoxia és a hozzá tartozó államalakulatok máig ívelő történetét vesszük górcső alá, találhatunk néhány támpontot. A cári, majd bolsevista Oroszország, a sztálini birodalom, vagy a Balkán: a közelmúlt Romániája, a véres háborúkban saját magát szétszaggató Jugoszlávia fájdalmas és elborzasztó képei mintha mind-mind egy ősi tükörből vetülnének vissza. Abból a tükörből, amelyből egyszerre ájtatos és gonosz grimasszal a régi Bizánc tekintete mered ránk?