Ha a könyvolvasó, a filmnéző, a kiállításlátogató meghallja, "nemzeti park", nagy többségében érintetlen őserdőre, távoli hegyvidékre, kies pusztára, festői völgyre, esetleg elérhetetlen korallzátonyra gondol. Felvillannak előtte a mesebeli képek a paradicsomi semmittevésben élő állatokról, burjánzó növényekről, színesen cikázó korallszirti halakról és kiterjesztett szárnyú ragadozómadarakról. Legtöbben azt vallják, a nemzeti parkot azért hozták létre, hogy az ember természethódító, környezetpusztító tevékenységétől megvédjék Földünk egy darabját, a maga érintetlenségében, természetes szépségében. A valóság azonban az, hogy bolygónkon már több mint 7,5 milliárd ember él, s szinte nincs egy talpalatnyi terület sem, amelyet valamilyen formában ne befolyásolna, ne változtatna meg az emberek jelenléte. Ez a könyv azt igyekszik bemutatni, Magyarország 10 nemzeti parkjának különleges természeti képeivel és a bennük élő emberi szereplőkkel, hogy az évszázadok óta a tájban élő ember szerves részévé tud válni a környezetnek, nem használja ki, nem pusztítja el, hanem együtt él vele, és folyamatos alkalmazkodásával még a civilizáció fejlődését is elviselhetővé, beilleszthetővé tudja tenni. Láthatjuk a szürkemarha gulyát kísérő gulyást, az erdőjáró favágót, a túzoktojást mentő madarászt és a leshelyet építő természetfotóst; mindben az a közös, hogy a természetet nem leigázni, meghódítani akarja, hanem vele élni, megismerni, elfogadni és követni annak törvényszerűségeit. Lóránt Attila éveket töltött ezeknek a magyarországi tájaknak és a bennük élő embereknek a megismerésével, és mindig készen álló fényképezőgépével közel hozza őket a képekben, benyomásokban gyönyörködni kívánó Olvasóhoz. Dr. Korsós Zoltán a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója