A biológiai sokféleség nem egyenletesen oszlik el bolygónk felszínén; akadnak különösen gazdag élővilágú, egyedülálló természeti értékekkel bíró területek. A természetvédelemnek is elsősorban ezekre a kivételes adottságú, sokszor nagyon sérülékeny területekre kell összpontosítania céljai eléréséhez, meg hát lehetetlenség is volna külön védelmi programokat indítani a világ valamennyi veszélyeztetett madárfajának megóvása érdekében. Ki kell tehát dolgozni olyan módszertant, amellyel a leggazdagabb élővilágú területek kiválaszthatók, lehatárolhatók. A madarak osztálya a világ minden táján a természetvédelmi tevékenység középpontjában áll, mint az egyik legkedveltebb, széles körben ismert, és óriási irodalommal rendelkező gerincescsoport. A madarak a világon mindenütt megtalálhatók, s egyrészt érzékeny indikátor-szervezetei a környezet állapotának, másrészt a táplálékhálózatok legkülönbözőbb csomópontjain megtaláljuk őket, így megfelelő védelmükkel egész ökológiai rendszerek megóvása válik lehetővé. Mindezeket (és persze a madarak hallatlan rajongótáborát) figyelembe véve nem csoda, hogy a területi védelem koncepciója ennél az állatcsoportnál a leginkább kidolgozott. Ez a fontos madárélőhelyek, avagy angol rövidítéssel az IBA-területek (Important Bird Areas) rendszere - olyan, a Föld madárvilága szempontjából kulcsfontosságú területek hálózata, amelyek, ha megfelelő védelmet kapnak, hosszú távon biztosíthatják a vadonélő madárfajok, rajtuk keresztül pedig az őket magába foglaló életközösség fennmaradását.