A szerző a kevéssé ismert ókori filozófusnak (Kr.u. 203-269) szenteli e kötetét, amely saját bevallása szerint több kiadást is megért, s e folyamat eredményeképpen az ő Plótinosz-képe is változáson ment át. Miközben feltárja előttünk Plótinosz belső zarándokútját és lelki arcképét, kiderül, hogy milyen nagy távolság választja el a modern vagy posztmodern kor emberét e különös gondolkodótól. Tanítványa, Porphüriosz a mesteréről írt életrajzát különös mondattal kezdi: "Plótinosz, a filozófus, aki a kortársunk volt, olyan embernek tűnt, aki szégyellte, hogy teste van... " bár Plótinosz szemében az érzékelhető valóság alacsonyabb rendű, mégis arra ösztönöz bennünket, hogy elfogadjuk az emberi tapasztalat minden dimenzióját. Életműve misztikus hívás, mely szellemi jótéteményként hat az olvasóra.