A kísérlet: Faulkner legnagyobb, méltán leghíresebb regénye. A történet: a faulkneri legendakör legteljesebb összegzése. Egy átokvert család, mint 'az elátkozott Dél' megtestesítője- ismerős képlet, ám a Compsonok históriája jóval szövevényesebb, semhogy mindenestül beleférne. Sorstragédia, mint az Atreidáké. S mint minden tragédia, mondataiban - áradó és meg-megbicsakló, darabokra töredező és oldalak, évtizedek távolából is egymást kereső, eltéphetetlenül összetartozó mondataiban - roppant ellentéteket markol össze: durva komikumot és nemes heroizmust, bűnt és bűnhődést, jót és rosszat, feketéket és fehéreket. Tragikus költészet ez, szemléletében, szerkesztésmódjában és stílusában egyaránt. És tragikus filozófia, melyben egyszerre szólal meg az emberi önkifejezés két végletesen távoli lehetősége: 'a hang' - az értelmetlen iszonyt történelem előtti üvöltése, és 'a téboly' - a túlhajszolt értelem, a betegesen érzékeny huszadik századi tudat önmagát tagadó-bizonygató vitája. Négy elbeszélő - három Compson-testvér (egy idióta, egy öngyilkosjelölt, egy kisvárosi Jágó) és végezetül maga a szerző - mondja el ugyanazt a históriát. Négy változatban pereg le előttünk ugyanaz az álom: korunk látomása. A modern világ ős-egyszerű elemekből összeálló bonyolult rendszere tárul föl benne, a modern ember végzetesen bizonytalan, de mégis gyötrelmes bizonyossággal létező erkölcsi világrendje.