Ismertető: Témakör és stílusjegyek, művészi technika és életrajzi vonatkozások lehántható rétege mögött ott rejtőzik a művekben egy közös mag, egy írói alkat és egyéniség összetéveszthetetlen bélyege. Arthur Miller drámaírói teljesítménye is ilyenfajta következetességet hordoz magában, a darabok mindegyikében ott rejlik egy közös mag, az élet szemléletének bizonyos meghatározható, sajátos módja. A témában és a témák dramaturgiai kezelésében oly különböző darabokat legmélyebben és ezért legerősebben írójuk morális szenvedélye kapcsolja egymáshoz. Kivétel nélkül valamennyi darab egyfajta morális elkötelezettségből íródott, egy olyan fölfogás és írói alkat találkozásából, amely az élet sarkalatos erkölcsi dilemmáinak megmutatását nem egyszerűen színpadilag hatásosan kiaknázható írói lehetőségnek, hanem parancsnak, az író közösségi feladatának tartja. Miller szerint "a tettek következményei éppoly valóságosak, mint maguk a tettek, mégis, ezzel ritkán számolunk, amikor a cselekedetet elhatározzuk, sőt még reményünk sincs arra, hogy teljes mértékben számításba vehessük, hiszen a következményekről csak részleges tudomásunk lehet". Miller tulajdonképpen minden darabjában tetteket szembesít következményeikkel, erkölcsi alapon. A téma természete szerint a dráma vagy az idő hosszmetszetében, vagyis logikai, okozati sorrendben mutatja be a folyamatot a döntéstől a tetten át a következményekig (A salemi boszorkányok, Pillantás a hídról, Közjáték Vichyben), vagy a következmény szemszögéből visszanézve tárul föl teljes jelentésében, indítékaival a tett (Édes fiaim, Alku), néha pedig a kétféle módszer sajátságosan egybemosódik (Az ügynök halála, A bűnbeesés után.)