2001 tavaszán a Korunk szerkesztősége körlevelet juttatott el az egész magyar nyelvterület több mint száz irodalmárához, arra kérve őket, hogy nevezzék meg a 20. század tíz legszebb magyar versét, és rövidebb-hosszabb esszében indokolják is választásukat” – tudjuk meg a Beköszöntőből. 104 költő, irodalomtörténész, irodalomkritikus válaszolt is, így a Korunk ankétja létrehívott egy különleges kötetet, mely a legsikeresebben versengő versek egyikének egy soráról, sortöredékéről A teremtmények arca címet kapta. Mivel a gyűjtemény vállaltan és merőben szubjektív döntések eredményeként – a szép, a szépség, a legszebbség bűvöletében – keletkezett, s mert még a nagy játékra vállalkozók köre is erősen véletlenszerű (sajnos, a két szerkesztő: Balázs Imre József és Kántor Lajos sem az eredeti, minimálisan útbaigazító felkérés szövegét, sem a felkértek névsorát nem közli), erről a három-négy részre tagolódó összeállításról alig lehet szabályos bírálatot írni. De mert az irodalom- és ízlésszociológiai dokumentumérték, a specifikus becs kétségbevonhatatlan, bizonyos következtetéseket igencsak érdemes papírra vetni. Még akkor is, ha a szépség gyakorta a kétség szinonimája.