Jelenleg nincs olyan futó aukció, amelyben Ön licitet adott volna le.
A gombra kattintva nézze meg korábbi aukcióinkat:
Ön még nem állított be megfigyelt tételt.
Kulturális és Történelmi Emlékeink Feltárása, Nyilvántartása és Kiadása Kutatási Főirány Programtanácsa (Budapest) ELŐSZÓ Már a Biblia is abban látja egy nép tökéletes megsemmisülését, ha még a róla való emlékezet is eltűnik. Nem kell végiggondolnunk, hogy a világtörténet folyamán hány nép enyészett el, amelynek jószerével még az emlékezete sem maradt fönn. Elég, ha csak a Kárpát-medence korai történetére gondolunk. Hol vannak ma már a gepidák, a szarmaták vagy akár az avarok? Hogy emlékük nem veszett el teljesen, az éppen azoknak a kutatóknak köszönhető, akik korai évkönyvek néhány mondatából, hely- és folyónév-anyag régi rétegeiből vagy az ásatások által felszínre hozott temetők anyagából próbálják rekonstruálni egy-egy végképp eltűnt népcsoport hajdani életét. Vissza TARTALOM ELŐSZÓ 5 BIBLIOGRÁFIA 21 Néhány szó a bibliográfia használatához 21 A címleírásokban használt rövidítések feloldása 22 Történeti kézikönyvek 23 Történeti iratkiadások 23 Elbeszélő források 28 Levéltári repertóriumok 29 Kritikai kiadások 30 Szövegkiadások 33 Irodalmi dokumentumkiadások 38 Nyelvtörténeti forráskiadások 40 Történeti és tárgyi néprajzi forráskiadványok 41 Népművészet 42 A magyar folklór szövegei és forrásai 43 Népzenei forráskiadványok 45 Zenetörténeti forráskiadványok 46 Régészet 48 Művészettörténeti források és kataszterek 50 Művészettörténeti katalógusok 51 Könyvtártörténeti kiadványok 53 Színháztörténeti források 56 Oktatás- és egyetemtörténeti források 58 Tudománytörténet 61 Magyar könyvészet 63 Szótárak 68 Szakbibliográfiák 69 Névtárak, lexikonok 71 NÉVMUTATÓ 73
| Elérhető | 845 Ft |
| Szerző | Kőszeghy Péter - Petneki Áron - Schulcz Katalin |
| Hiány | professzori pecséttel |
| Kötés típus | papír / puha kötés |
| Súly | 100 g |
| Kiadó | Budapest |
| Oldalszám | 79 |
| Kiadás éve | 1990 |
| Minőség | jó állapotú példány |