Jelenleg nincs olyan futó aukció, amelyben Ön licitet adott volna le.
A gombra kattintva nézze meg korábbi aukcióinkat:
Ön még nem állított be megfigyelt tételt.
Nem szűnik a vita, mely azóta tartja izgalomban a globális politika szakértőit, hogy 1993 nyarán a Foreign Affairs című folyóiratban megjelent Samuel P. Huntington tanulmánya a civilizációk összecsapásáról. A szerző időközben könyvet írt koncepciójáról, melynek legfőbb érdeme, hogy szinte hiánytalanul megjelenik benne minden olyan politikai jövőkép, melyet a demokratikus és liberális társadalmi szándékok ugyan elutasítanak, lehetőségükkel mégis messzemenően számolniuk kell. Meglehet, Huntingtonnak igaza van: távlati jövőnket talán valóban nem a felvilágosodás és a racionalizmus fogja meghatározni, nem a sokak által egyetemesnek tekintett vagy hitt "nyugati" értékek elterjedése, hanem az ösztönök és a lokális értékek (és előítéletek) köré szerveződő törzsi lét. Meglehet, nem a szabadság, egyenlőség és szolidaritás hármasa lesz az az alapérték, amely meghatározza az együttélés mikéntjét, hanem a különböző kultúrák, civilizációk egymással jobbára összeegyeztethetetlen értékeinek állandó, esetleg ideig-óráig békés mederbe terelhető, de mindig kiújulással és összecsapással fenyegető konfliktusai. Persze az is lehet, hogy Huntington paradigmája sohasem fog valóra válni. Mindazonáltal hasznos lehet végigpörgetni a kevéssé kívánatos események forgatókönyveit is. Ha másért nem, hát azért, nehogy később kínos meglepetés érjen bennünket. Szerkesztette: Ara-Kovács Attila.
| Elérhető | 10 195 Ft |
| Szerző | Samuel P. Huntington |
| Kötés típus | kemény kötés |
| Súly | 400 g |
| Kiadó | Európa Könyvkiadó |
| Oldalszám | 646 |
| Kiadás éve | 2014 |
| Minőség | jó állapotú példány |
| ISBN | 9789630795722 |